Kerti összecsukható asztal
Uncategorized @hu

Összecsukható asztal, ami a hidegebb időben is megállja a helyét!

Az elengedhetetlen kellék

Ahogy kezdetét veszi a szeptember sokan azt gondolják, hogy búcsút kell inteniük a jó idő nyújtotta élményeknek. Ez azonban messze áll a valóságtól, hiszen szeptemberben, illetve októberben még javában tart az indián nyár, ami egyúttal azt is jelenti, hogy bátran ki lehet települni a ház melletti területre egy-egy kellemes beszélgetés vagy egy jeles dátum megünneplése erejéig.

Bárhol is kerüljenek megrendezésre, a szabadtéri mulatozások elengedhetetlen kelléke egy megfelelő paraméterekkel rendelkező, összecsukható asztal, ami évszaktól függetlenül ki tudja elégíteni a résztvevők igényeit. Annak érdekében, hogy ez valóban így legyen, nagy figyelmet kell fordítani a beszerezni kívánt asztal anyagára, kialakítására, vázszerkezetére, hiszen ezek a tulajdonságok nagymértékben meghatározzák az összecsukható asztalok ellenállóképességét.

Masszív, acél lábak

Az általunk kínált összecsukható asztalok masszív acél lábakkal vannak felszerelve, ami azt jelenti, hogy minden körülmények között meg tudják őrizni a stabilitásukat. Felhasználóként nem kell tartani attól, hogy egy rossz mozdulat hatására a lábak összecsuklanak vagy behajolnak az asztallap alá, ezzel felborítva a szerkezet egyensúlyát. Az asztalt bátran meg lehet pakolni ételekkel, italokkal, a súly alatt nem rogy meg, hanem hajol meg a lábazat.

Erős vázszerkezet

A professzionális tervezésnek köszönhetően az összecsukható asztalok rendkívül erős vázszerkezettel rendelkeznek, ennek eredményeképpen pedig remekül bírják a terhelést, még akkor is, amikor ugyanazon súly alatt más típusú asztalok már rég felmondták volna a szolgálatot. A kínálatunkban szereplő kerti bútorok azzal a céllal kerültek kialakításra, hogy kényelmes, praktikus és mindenekelőtt biztonságos használatot tegyenek lehetővé a felhasználók számára.

Ellenálló műanyag asztallap

Az összecsukható asztalok lapja kiváló minőségű műanyagból készül, így az is nagyfokú ellenállóképességről tesz tanúbizonyságot. Nem kell félni attól, hogy a kemény tárgyakkal könnyen meg lehet sérteni a felületét, ami aztán jól látható nyomot hagy. A műanyag asztallapot nem kell kímélni, bátran rá lehet tenni bármit. Rendeltetésszerű használat esetén akár sok éven keresztül is meg tudja őrizni az eredeti szépségét.

Időjárásálló kivitel

Mivel az összecsukható asztalok nem csak az igénybevétel során keletkező erőhatásoknak, hanem a különböző időjárási elemeknek, például az erős napfénynek, az UV-sugárzásnak, az esőnek, a szélnek, a hideg levegőnek, sőt még a fagynak is remekül ellenállnak, ezért gond nélkül lehet használni őket a nyári időszakon kívül is, amikor számítani lehet a borongós, esős, hűvös időre.

Amennyiben még az őszi-téli hónapokban sem szeretnél lemondani a kint megrendezett mulatozásokról, ünneplésekről, akkor egy nagyfokú stabilitással rendelkező, összecsukható asztal számodra is remek választásnak bizonyul. Nézz körül a kínálatunkban, és válogass kedvedre a különböző kialakítású darabok között, melyek már számtalanszor bizonyságot tettek a kiválóságukról!

Kapcsolódó tartalmak